Tanári irányítással, vagy autodidakta módon tanuljunk gépírni?

Fel a kezekkel, aki autodidakta módon (esetleg ráadásul valamilyen internetes programmal) tanult meg tíz ujjal vakon gépelni! De olyan készségszintre gondolok ám, amelynek a sebességével csaknem utolérhető egy lassú élőbeszéd. Őszintén megmondom: mi, szaktanárként (és ez nagyon fontos, tehát még egyszer: gépírástanár szakos pedagógus-diplomával) még nem találkoztunk ilyennel. Ámbár legyen így, örülök, ha mégis akad kivétel, előtte minden tiszteletem. Most azonban leírom, miért van szükség tanári irányításra ahhoz, hogy az elektronikus írástechnikát, más néven tízujjas vakírást valaki tényleg használható színvonalon el tudja sajátítani.

https://youtube.com/shorts/ioV-3xR7YXc?feature=share 

Ami talán a legelsőként jut eszembe (tanár ide, tanár oda), az az, hogy az emberek zöme, mint oly' sok minden egyebet, ezt is ripsz-ropsz akarja megtanulni. Minél hamarabb és minél kevesebb energiabefektetéssel. Sajnálom, ki kell ábrándítsak mindenkit: ez nem az a pálya. Legalább 8 hónap, de inkább egy év, heti két-háromszori rendszerességű, tudatosan és célzatosan felépített gyakorlás ennek az ára.

Tényleg le a kalappal az előtt, aki mindezt önszorgalomból (mondjuk egy jól felépített tankönyv alapján) tisztességesen végigcsinálja. Nem szokás. Tegyük a kezünket a szívünkre: egyszer a kutya beteg, azért hagyom ki az egyik napot, másszor vendégek jönnek, nem baj az, majd a jövő héten kétszer annyit megcsinálok... Ez így nem szokott menni. Ezért is van szükség egy pedagógusi irányításra és kontrollra. Hogy ennek ára van? Igen. De mit tud még a pedagógus (szaktanár), amit egy ki tudja, ki által, ám csillámló marketinggel összetákolt, 2-3 hónap alatt profi gépírástudást ígérő, interneten - olcsón... - kínált, önállóan feldolgozható tananyag bizony nem? Nézzük sorjában:

A szakpedagógus tudja, hogyan kell a tananyagnak optimálisan felépülnie. Gondolok itt elsőként a betűtanítás sorrendjére. (Abba most nem megyek bele, hogy valamikor régen azt nagyon okosan kidolgozták már, hogy az adott nyelvre vonatkozó optimális betűtanítási sorrend a billentyűzet és a kéz viszonyát veszi figyelembe, azaz: az egyes billentyűk kezelése az egyes ujjaknak milyen nehéz. Sok vizsgálat áll a hátterében annak, hogy tudjuk: melyik a legerősebb, melyik a - többirányú mozgásképessége miatt - legügyesebb ujjunk, melyik a leggyengébb... S aztán a két kezet arányosan terheljük.) A legfontosabb szempontok egyike pl. mindig az, hogy a könnyebbtől haladunk a nehezebb felé. Vagy, hogy a ritkább betűket később tanítjuk, a magyar nyelvben azonban a magánhangzókat előrevesszük, hogy mielőbb értelmes szavakat tudjunk íratni a tanulókkal. Ami azonban a legeslegelső szempont, olyannyira, hogy erre külön bekezdést szánok: hogy a betűtanítás sorrendjének megállapításakor csökkenteni, vagy legalább mérsékelni kell a hasonló elemeket (térben és időben egyaránt).

Jöjjön tehát az új bekezdés a fenti gondolatból kiindulva, nevezetesen: az ún. Ranschburg-féle homogén gátlás kiküszöbölése. Hogy mit jelent a homogén gátlás, még mai napig abban a ritmusban cseng a fülemben, ahogy annakidején a tanárképzőn megtanultam: mi, emberek, úgy vagyunk összerakva, hogy amikor új ismeretekkel találkozunk, akkor a hasonló tudattartalmak összeolvadni igyekeznek és egy közös tudattartalomban jelennek meg bennünk. Gyakorlati példával: nem tanítjuk közvetlenül egymás után a helyzeti hasonlóságuknál fogva könnyen összekeverhető betűket, pl. a szomszédos vagy a szimmetrikus billentyűket (utóbbira példa: f és j - elmondhatatlanul dühöngök, amikor látom, hogy a legtöbb, autodidakta módon feldolgozható internetes tananyag épp e két betű tömény együttgyakoroltatásával kezdődik...). Az i után nem az e-t tanítjuk, csak később, mert ezek is a helyzeti hasonlóságuk alapján fognak összekeveredni, mint két gyakori magánhangzónk. De ugyanez igaz a hangzásilag hasonló, pl. a zöngés-zöngétlen párok tanítására is. A különféle "diszes" problémákkal küzdő gyerekeknek (és felnőtteknek) meg aztán pláne nem mindegy mindez!

A fenti elvnek megfelelően a jó tanár már az alaptartás 8 betűjét két részre bontja: kéfs és jlda. Minden lehetséges kapcsolatban gyakoroltatja ezeket a betűket, több soron keresztül, közös, hangos betűzéssel, s az alaptartás rögzítésére legalább 3 órát szán.

A közös, hangos betűzésnek, illetve az ütemtartásnak is nélkülözhetetlen szerepe van. Ha idő előtt önálló tempóval engedjük írni a tanulókat, rengeteget fognak hibázni, így pedig sohasem lesz kielégítő az írástechnikájuk. Természetesen változatos, de módszeres gyakorlásra van szükség.

A tanár az, aki tudja korrigálni időközben a tanuló kéz- és ujjtartását, felszínre kerülhetnek a rossz leütéstechnikák vagy a felesleges kísérőmozgások. Ezek adódhatnak a rossz testtartásból, vagy abból, hogy az ujjak még nem elég erősek, esetleg az erejével nem jól gazdálkodik a tanuló (pl. félve nyúl a billentyűhöz). Segít felhívni a figyelmet a helyes test- és kéztartás egészségmegőrző és -kímélő szerepére, ugyanis nagyon nem mindegy, hogyan ülünk a számítógép előtt! Az ún. "repülő kéztartás" vagy egy csüngő csukló is iszonyatos ízületi fájdalmakat, ínhüvelygyulladást okozhat, még rövid időn belül is. És van egy rossz hírem: a divatos, hosszú körmök sem barátai a profi gépírástechnikának... Az online vezetett foglalkozásokon ez az a terület, ami a legnehezebben ellenőrizhető. A magam részéről ezért szoktam néha kameraállás-változtatást kérni a tanulóimtól, olykor az otthoni gépelésükről rövid videófelvételt, s akik meg tudják oldani, hogy a program során egy-kétszer eljöjjenek hozzám személyesen, akkor azt is megszervezzük.

Nem utolsósorban pedig: a tanár nemcsak oktatja, hanem neveli is a tanulóit. Munkaszeretetre, becsületességre nevel, fejleszti az önellenőrzés/önértékelés képességét (a tanulóknak saját magukat kell ellenőrizniük, esetleges hibáikat jelölni, számon tartani). Fejleszti a kitartást, az akaratot. Türelemre is nevel. Segíti az esztétikai érzék, az arány- és formaérzék alakulását (már csak azáltal is, ahogyan az órai munkának tagoljuk). Fejleszti a koncentrálóképességet, fegyelemre, önfegyelemre nevel. Pontosságra, precízségre sarkall.

Arról, hogy a két ujjal történő pötyögés mennyire káros, és nem, nem igaz, hogy fel lehet vele venni a versenyt a tízujjas gépírókkal, már egy korábbi bejegyzésemben írtam. Komoly szem- és idegrendszeri, illetve gerincproblémák megelőzése végett ezt is érdemes elolvasni: https://www.diszterapia.hu/l/a-tizujjas-gepirasrol/ 

A fenti gondolatokat tiszta jóakarattal foglaltam össze, de bizonyos okoknál fogva már nagyon nagy szükségét éreztem. Vegyék magukhoz, fontolják meg ezeket az információkat, és azt kívánom, hogy mindenkinek az egészségére és hasznára váljanak!