Figyelmeztető jelek, avagy: a diszlexia gyanúja

Több szülővel találkozom, akinek második-harmadik-negyedik osztályos a gyermeke, és aggódik érte, mert nyögve-nyelve megy neki az olvasás. Hogyan fog így önállóan tanulni? Egyre nehezedik az iskolai tananyag... És egyáltalán: mindenki érzi, hogy az olvasási készség milyen fontos szükségletünk az életben. Vannak tipikus problémák, amelyeket ezek a szülők megfogalmaznak. Ilyen például, hogy a gyermek összekeveri a vizuálisan hasonló betűket (pl. b-d), vagy hogy lassan, darabosan olvas, és többen arról is panaszkodnak, hogy a betűket önmagukban felismeri ugyan gyermekük, de az összeolvasásuk (szó-szinten) már nem megy. Arról nem is beszélve, hogy szinte kivétel nélkül megjegyzik: egy konkrét harc a gyakorlás, a gyerekek utálnak olvasni :( Akadnak, akik bizonytalanok csemetéjük problémájának súlyosságát tekintve: ez most akkor diszlexia? Ezt a bejegyzést azért hozom létre, hogy egy kicsit segítsek a tisztánlátásban: hol a határ, mikor érdemes plusz segítséget igénybe venni, hogy ne hulljon szét lapjaira valami, ami még igazán össze sem állt.

A kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/997406648695551267/ 

Az utóbbi egy-két év jól próbára tett bennünket, és a gyerekeket sem kímélte. Különösen nehéz lehetett az online oktatás az első osztályosoknak, akik épp olvasni és írni tanultak. Vagy tanultak volna... Ez a "volna" hol volt, hol nem volt, mint a mesében. Aztán elröppent egy év, és a második osztályban már nem kérdés a múlt idő: a jelenben az iskola tényként kezeli, hogy a 7-8 évesek ismerik a betűket, megtanultak írni-olvasni, és pont. Pedig nem pont. Még csak vesszőnek kellene lennie... Nyelvészként én "békeidőben" is sokallom a tempót egyébként, és meggyőződésem (tapasztalatból is!), hogy sok kisgyermeknek nem lennének gondjai az olvasástanulással (esetleg még szívesen is olvasnának), ha lassabban, nyugodtabban, több érési időt kapva lehetnének részesei a tanulási folyamatnak.

Az olvasási nehézség és az olvasási zavar különbségéről már korábban írtam egy rövidebb nyilvános bejegyzést (https://www.diszterapia.hu/l/blogbejegyzes-kepekkel/), illetve egy hosszabbat is, amit a regisztrált felhasználók olvashattak (itt jelzem: honlapomra a regisztráció ingyenes!). A webáruházamban van egy rövid előadásom is a témában (https://www.diszterapia.hu/p/hogyan-olvasunk/). De most nézzük itt még egyszer a lényegét:

A kétféle állapot nagyon hasonló tüneteket produkálhat (például olyanokat, amelyeket a bevezetőben említettem), ugyanakkor nem mindegy, hogy ezek a tünetek milyen okból jöttek létre, és könnyen lehet-e rajtuk segíteni. Az olvasási nehézség az az eset, amikor csak valamilyen külső körülmény folytán lesznek problémái a gyermeknek az olvasással (/írással), jó esetben átmenetileg, és ezeket megfelelő pedagógiai odafigyeléssel vagy egy kis szülői rásegítéssel ügyesen ki lehet küszöbölni. Ilyen tipikus körülmény volt az utóbbi időben (hogy most csak egy példát említsek) az online oktatás, amely bizony sok gyermeket érinthetett kedvezőtlenül: nevezetesen, hogy nem kapták meg, vagy nem úgy kapták meg a szükséges ismereteket az olvasástanuláshoz, mint rendes körülmények között szokás. Produkálhatnak ugyan "diszes" tüneteket, viszont némi tudatos és célzott rásegítéssel ők ezen rövid idő alatt túllendülnek. (Amennyiben tényleg megkapják ezt a bizonyos rásegítést.) A diszlexiások azonban nem lépnek túl ilyen könnyedén a problémáikon. Mert nem is csak a kedvezőtlen körülmények okozzák náluk a gondokat, hanem sokkal komplexebb háttértényezők (ezekről egy előadásomban részletesen is beszélek: https://www.diszterapia.hu/p/a-beszedeszlelesi-zavarok-es-a-diszlexia/). A diszlexiások tipikus tünetei hosszasan fennállnak, megsegítésük pedig sokkal több időt vesz igénybe. Külső beavatkozásra is szükségük van az iskolán kívül. És mielőbb megkapják a megfelelő fejlesztést, annál előbb ki tudják bontakoztatni az egyébként olykor kifejezetten magas intelligenciájukat! Ellenkező esetben utóbbi is ködbe vész, és úgy tűnik, mintha a gyermek buta lenne, pedig nagyon nem az.

Lássuk akkor azokat a jeleket, amelyeknek hosszas fennállása esetén érdemes szakszerű fejlesztő segítséget kérni:

• Az olvasástanulás kezdetén nehézséget jelent számukra a beszédhang-betű megfeleltetés.
• Nehezen különböztetik meg a hangzásban közeli hangokat (mint pl. a zöngés-zöngétlen párokat, vagy a képzés helyét tekintve egymáshoz közel esőket).
• Összekeverik a vizuális megjelenésükben hasonló betűket.
• Nehéz számukra a szavak hangokra, ill. írásban betűkre bontása.
• Olvasáskor betűket, szótagokat hagynak ki, vagy toldanak be. Előfordul, hogy értelmetlen, ill. a szövegbe nem illő szavakat is felolvasnak. Deformálják a hangsorokat. 
• Szeriális (sorrendiségi) hibázásaik vannak (pl. ló helyett ól-t olvasnak/írnak).
• Anticipációs, perszeverációs hibákat vétenek (pl. feketeáfonya helyett fekenyeáfonya - a szónak egy későbbi eleme "előretolakodik"; szövegszerkesztés helyett szövegszörkesztés - a szónak egy korábbi eleme hat a későbbiekre).
• A betűk, szótagok összeolvasása darabos, nem megy folyamatosan.
• Gyakori ismétléseik vannak a hangos olvasás során.
• Feltűnőek lehetnek bizonyos ritmushibáik: nem a szavak között, hanem a szavak közepén tartanak szünetet.
• Lassú az olvasási tempójuk.
• Később (kb. 3-4. osztályban) sem automatizálódik náluk a szóforma, ami gátolja a folyamatos olvasást, illetve az ezzel párhuzamos szövegértést.
• Írásban mindezeken kívül gondot okoz számukra a rövid és a hosszú hangok megkülönböztetésének tükröztetése, illetve a külön- és egybeírás.

A diszlexiás gyermekekre a fentiek közül sok (vagy csaknem mind) jellemző, és a jól olvasókhoz viszonyítva (akik olykor-olykor természetszerűleg elkövetnek hasonló hibázásokat) kb. tízszeres gyakorisággal hibáznak. Azt is érdemes tudni, hogy a diszlexiás gyermek kb. 2 éves lemaradásban van jól olvasó társaihoz képest.