Egy kőkemény diszterápia megható befejezése

Foglalkoztam egy kislánnyal, másfél tanéven keresztül. Az első félévben, amikor még negyedik osztályos volt, az olvasását csiszoltuk a balettozó betűk világában. A következő tanév elején szövegértést fejlesztő csoport résztvevőjeként járt hozzám. Végül január óta kétszemélyes keretek között dolgoztunk az alkotó-fejlesztő meseterápia módszerével. Ez idő alatt egy végtelenül szorongó, tagadó/elhallgató, később kissé agresszívbe forduló kislányból kinőtte magát egy önmagát elfogadni tudó, sőt, megkockáztatom, hogy szerető, talpraesett, asszertív, szociális kis lénnyé, aki megőrizte saját legbelső gyökereit, és egyben meghaladta azokat.

Akit ennek a diszlexiás, diszgráfiás kislánynak az egyéni meseterápiás "vándorútja" érdekel, itt elolvashatja a folyamat java részét: https://www.diszterapia.hu/l/diszlexias-diszgrafias-gyermekek-meseterapiajanak-tanulsagai/

Tegnap volt az utolsó találkozásunk. Közös meséléssel zártunk le egy fontos szakaszt: a történet elejét én mondtam el (ezt Boldizsár Ildikótól tanultam a terápiás képzésén: A fák titkos szíve címet viselő afrikai népmesét hívtam tőle segítségül), és a kislánynak kellett befejeznie. A mese egy hatalmas mangófáról szól, aki a hozzá tisztelettel viseltető és szóló kis nyuszinak megnyitotta titkos szívének kapuját, majd sajnos a gyarló hiénának is, aki rútul rászedte mindkettejüket. A hiéna őrületes pusztítást végzett a fa szívében, így végül, mikor a mangófa már nem bírta tovább a fájdalmat, elkezdte bezárni szíve ajtaját és úgy döntött, soha többé nem nyitja azt ki senkinek. Az ajtó egyre csak csukódott és csukódott… Innen kellett befejezést fogalmazni hozzá: vajon a kincsekkel megrakodott hiéna örökre fogoly marad a fa szívében, vagy sikerül még kimenekülnie? és egyáltalán, mi lesz azután? és még: milyen érzéseket generál a történet a páciensemben? A kislány szinte gondolkodás nélkül, folyékonyan szőtte tovább a fonalat: A hiéna inkább lehajigálja magáról a kincseket, így sikerül még átférnie a csukódó ajtón. Szalad, menekül. Útközben találkozik a rókával és elbeszéli neki a történteket. A róka erre felkeresi a mangófát, biztosítja őt együttérzéséről és felajánlja neki a segítségét. Így a mangófa beengedi szívébe a rókát, aki RENDET RAK a fa titkos szívében! Emiatt a mangófa elhatározza, hogy az ilyen becsületes embereknek, hoppá, állatoknak – igazította ki magát a kislány – ezután mégiscsak meg fogja nyitni a szívét.

Percekig nem tudtam értelmesen megszólalni.

Itt akár be is fejezhetném ezt a bejegyzést, de történt még két fontos mozzanat, azt sem tudom kihagyni. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte fejlődött-e valamiben, amióta elkezdtünk együtt dolgozni. És azt felelte: igen, nyelvtanban. Már 3-ast kapott a dolgozatára, sokkal jobb lett a helyesírása, és anya is mondta, hogy ez önmagához képest nagy fejlődés. Tudni kell, hogy ezeddig nem is vállalta fel, hogy rossz jegyeket kap, sőt, eltitkolta azokat, vagy hazudott. Most pedig szemrebbenés nélkül nemhogy vállalta a valóságot, hanem egyértelműen éreztem rajta a meggyőződést afelől, hogy ő, saját magához képest igenis sokat fejlődött nyelvtanból! Megkérdeztem továbbá, hogy van-e valami, amit innen, tőlem visz el magával a további életútjára. Itt sem gondolkodott sokat, hanem csillogó szemekkel rávágta: Azt a kislányt! Pár másodpercre szükségem volt azért az azonosításhoz, de hamar rájöttem, hogy Helen Keller történetéről beszél, akinek a könyvét és az abból készült filmet (Csöndes, sötét világom / A kismadár) néhány héttel ezelőtt feldolgoztuk. Tudom, az anyukája utána beszámolt arról, milyen lelkesen ment haza tőlem a lánya, és milyen csacsogó volt otthon. Nem győzött mesélni róla, mit csinál a jobb és a bal agyféltekénk, és hogy neki is milyen csodálatos (diszes!) agya van! Én úgy érzem, hogy azóta nagyon nagy fordulat állt be nála. És azt gondolom, hogy ha ez a gyermek csak ezt az egyetlen dolgot tanulta meg tőlem, agyunk csodálatos plaszticitásának képességét, és ez a történet akkora nyomot hagy benne, hogy ilyen csodálatos változáshoz, önelfogadáshoz segíti hozzá, és szárnyakat ad neki, már megérte felkelnem reggel.