A "képernyőzés" sokrétű következményei

Nicholas Kardaras: A képernyő rabjai

(Jaffa Kiadó, 2017)

Könyvbemutató - 1. rész

A szerző, Nicholas Kardaras amerikai függőségszakértő (addiktológus), pszichológus, pszichoterapeuta. Klinikaigazgató, doktori szinten is rendszeresen tart neuropszichológiai előadásokat. Felesége tanítónő. Két ikergyermekük van.

Kardaras egyik kiinduló gondolata, hogy egyesek szerint a számítógépekben (és számítógépes játékokban!) interaktív oktatási segédeszköz rejlik. De felhívja a figyelmünket (és a későbbiekben alaposan be is bizonyítja), hogy a kutatások nem ezt támasztják alá. Vagyis: egyetlen hiteles kutatás sem bizonyítja, hogy ha a gyerekek fiatalon hozzájutnak a számítógépes segédeszközökhöz, jobb tanulmányi eredményeket érnének el, mint az ezek nélkül tanulók, ellenben egyre több a bizonyíték arra nézve, hogy ezek használata negatív klinikai tüneteket és a fejlődő idegrendszerben komoly elváltozásokat okoz. Képalkotó eljárások igazolják (ilyen pl. a funkcionális MRI, amit a legtöbben ismerünk), hogy a monitorok ingerlését a gyerekek idegrendszere nem képes kezelni. Számos tudományos vizsgálat összefüggést lát a képernyőzés terjedése és jó néhány pszichiátriai probléma, az ADHD, a szorongás, a depresszió, aztán a nyelvfejlődési (ezzel összefüggésben tanulási) zavarok, valamint az agresszív viselkedés között. Itt jegyzem meg: ő sem azt az álláspontot közvetíti, miszerint pl. az ADHD a sok "kütyüzés" miatt alakul ki. Hanem azt, hogy a túlzott képernyőzés (és ezt a szót én most átfogóan fogom használni, érthetünk alatta számítógépes játékokat, ill. bármilyen "okos" eszköz túlzásba vitt használatát) egy olyan faktor, ami az eleve lappangó problémákat borzalmas mértékben képes felerősíteni, illetve a tipikusan fejlődő gyerekeknél is tud olyan tüneteket produkálni, mintha... 

A képalkotó eljárásokkal végzett kutatások közül a legmegdöbbentőbb, hogy a túl hosszú ideig figyelt monitor éppen úgy károsítja a gyerekek fejlődő agyát, mint a kokainfüggőség. A működő képernyő olyan erős drog, hogy a University of Washingtonon az égési sérültek fájdalmát videojátékokkal enyhítik: ahogy a kínzó fájdalommal küzdő sérültek belemerülnek a játékba, úgy csökken a fájdalomérzetük, mintha morfiumhoz hasonló fájdalomcsillapítót kapnának, és az orvosok így tudják mérsékelni nálunk az igen erős hatású igazi narkotikumok alkalmazását. Bár mondhatnánk, hogy ez milyen nagyszerű dolog, sajnos egyúttal azt is jelenti, hogy azokat a gyerekeket, akik 0-tól 10/12 éves életkorukban képernyőznek, digitális morfiummal tömjük (már aki tömi...).

Kardaras sajnálattal ír többek között arról is, hogy az oktatásban ma már sok helyen arra irányul az igyekezet, hogy minden gyereknek tabletet adjanak (Amerikában már az óvodásoknak is). Ennek azonban csak annyi előnye van, hogy ezek az eszközök komoly üzletet, komoly pénzt jelentenek valakiknek… Hogy hogyan mozgat mindent a pénz, arról megdöbbentő bizonyítékokat tár elénk a könyv utolsó fejezeteiben, durva dolgokról rántja le a leplet, hiteles bizonyítékok alapján - én ezeket itt nem fogom közzétenni, de megéri elolvasni és elgondolkodni rajtuk. A gyerekekre nézve pedig, tetszik vagy sem, ezek az eszközök igazából nem oktatási segédeszközként, hanem digitális kokainként hatnak, és valójában rombolják a kicsik agyát. Ez utóbbi témáról viszont egy külön fejezetben szeretnék majd legközelebb velősebben írni.

Fontos leszögezni: nem arról van szó, hogy nincs szükség a technika adta lehetőségekre. De ahogyan Kardaras fogalmaz: míg ő is imád autót vezetni, a 8 éves ikreit nem ültetné a volánhoz. A képernyő károsítja a gyermek agyát, mert az még nem tart ott a fejlődésben, hogy kezelni tudja a hirtelen megemelkedő ingerszintet. Először érett agyra, és a vele járó összes kognitív, figyelmi, nyelvi, érzelmi, térérzékelési és valóság-ellenőrzési szellemi képességre van szüksége az embernek, mielőtt a technikához nyúl. Technikailag társadalmunk rövid idő alatt igen nagyot változott az utóbbi 2-3 évtizedben, de az ember biológiai feltételei képtelenek ehhez ilyen rövid idő alatt alkalmazkodni. Neurológiai szempontból nem tudunk lépést tartani ezzel az ingergazdag környezettel. Ismételten kiemeli: sok idegtudós szerint emiatt terjednek robbanásszerűen a fejlődési és pszichiátriai rendellenességek (vö. 46. oldal). 

Ezekkel a gondolatokkal még mindig csak átfogóan mutattam be a könyv lényegi mondanivalóját. A továbbiakban viszont részletesen szeretnék írni az alábbi témákról:

- A videójátékok okozta károk (konkrét esetekkel alátámasztva) 

- Oktató célú-e az oktató célú...?

- Konkrétan hogyan hatnak a képernyős eszközök az emberi agyra?

Tartsatok velem, és osszátok meg a posztjaim, kezdeményezzünk építő beszélgetéseket, tervezzünk közösen egy egészségesebb, biztonságosabb és jobb jövőt!